Bocsánat,hogy még csak most került fel a 2. Fejezet.A lényeg,hogy végre itt van! :)
Remélem tetszeni fog!Jó olvasást! ;)
2. fejezet
*Anna*
Még az álom utóhatása után elindultam, hogy kezdjek valamit a külsőmmel. Különösképpen nem érdekel, hogy nézek ki. Lehetek lerobbant, kócos hajú szét sírt szemű. Járkálhatnék egész nap pizsamában a lakásban, és gondolkadhatnék azon, hogy milyen rossz az életem. Abba kéne hagynom az iskolát, úgy se lenne erőm bemenni minden egyes nap, végig hallgatni az órákat, haza jönni majd tanulni, miközben tudom, hogy a családom halott. Azonban valami még is rávett arra, hogy ne haggyam most teljesen el magam. Talán az élni akarás. Nem hiszem, talán inkább a bosszúvágy, hogy megtaláljam a szüleim gyilkosait. Megmosom a fogamat, kifésülöm a hajamat, majd elkezdek felöltözködni. Csöngetnek. Ki lehet az? Nem akarok senkivel se beszélni se találkozni. Nem fogom kinyitni az ajtót. Nem és nem...Végül valamiért mégis meggondolom magam, talán a kiváncsiság miatt. Nyílik az ajtó, és valaki rám ugrik, szorosan magához ölel, csak a szőke hajtincseit láttam. Réka az, igen ő! Titokban talán pont abban reménykedtem, hogy ő fog állni az ajtó mögött. Sírok már megint...Két héttel ezelőtt is ő állt az ajtónál, átölelt és ordította, hogy irány a tábor. Anyáék pedig csak nevettek az én túl lelkes barátnőmön. Mennyi minden tud megváltozni ilyen rövid idő alatt.Akár egy egész élet.
Bementünk a szobámba,majd leültünk a kanapéra.Csak ültünk csöndben,a szomorú gyász súlyos köntösében.
-Nem bírok itt maradni,nem bírok ebben a házban lakni,egyre több régi emlék idéződik fel,és hasít belém még egy sebet.-mondtam,már szinte teljesen elgyengülve
-Anna te vagy a legeslegjobb barátnőm,már ezer éve,költözz csak hozzám nyugodtan.Pakold össze a legfontosabb holmijaid,és indulunk hozzám.-jelentette ki határozottan.
Nem is lett volna kedvem vitatkozni vele,hiszen én is pont erre vágytam.
Kirángattam a nagy bőrőndömet,elkezdtem beledobálni a ruháimat,és minden mást ami számomra fontos volt.Tudtam,hogy még vissza fogok jönni ide valamikor,így a saját tárgyaimon kívül máshoz nem nyúltam.Rékával hamar összepakoltunk.Kisétáltunk az ajtón,kattant a zár,és új életet kezdtem.Minden megváltozott.
